Karácsony előtt nagyon népszerűek voltak a nyereményjátékaink a facebook oldalunkon. A sorsolás pillanataiban együtt izgulunk a többszáz nyereményre várakozóval, hogy ki lesz a szerencsés nyertes. Ahogy azt terveztük, december legelejére ki is merítettük az ajándékozásra szánt éves keretünket. De épp ekkor jött egy olyan levél, aminek nem tudtunk ellenállni: Nem volt kérdés, hogy kitalálunk valami megoldást. Évente egyszer, karácsonykor adományozni is szokott a Heverde. Tavaly például egy kutya menhely kapott egy kisebb babzsákot. Szétnéztünk gyorsan a nagy karácsonyi hajrá közepén, hogy mit is küldjünk a gyerekeknek. Mindig van valamennyi olyan maradék anyagunk, ami már kifutó egyedi szín, vagy minta, amit már nem teszünk fel a választható termékek palettájára. Régi nagy kedvenc volt a vásárlók körében a ciklámen színű babzsák. Legnagyobb sajnálatunkra már jó ideje nem tudjuk beszerezni ezt az anyagot. A nagyon kevés maradék anyagból még épp kitelt egy ovisok számára épp ideális méretű kis fánk formájú babzsák. Két nap múlva már úton is volt a csomag az ovinak. Az intézmény vezető nagyon boldog volt, de jelezte, hogy csak a karácsonyi ünnepségen kapják meg a gyerekek a babzsákot ajándékként. Majd akkor kapunk képeket is. Eljött a karácsony, és legnagyobb örömünkre valóban kaptunk képeket is. Mindig nagyon örülünk, ha látjuk azokat, akik használják és örülnek a babzsákjainknak. A képeket néhány kedves köszönő sor mellé kaptuk, amiért nagyon hálásak vagyunk. Jó látni a gyerekek örömét. Mindenkit ezúton bíztatunk, hogy küldjön nekünk képeket a tőlünk beszerzett babzsákokról használat közben. Számunkra az a legnagyobb vásárlói elismerés, ha látjuk, hogy örülnek a termékeinknek és a babzsákjaink igazi szobai kiegészítőkké válnak.
„Az Irinyi János Református Oktatási Központ Tomori Óvodájának vezetőjeként fordulok Önökhöz segítségért. Intézményünk Borsod- Abaúj- Zemplén megyében, Tomoron, egy 220 lelket számláló kis településen található. 2 csoportos óvoda vagyunk, 39 gyermekünk közül 28 halmozottan hátrányos helyzetű. 20 nagycsoportos és 19 kis- középső csoportos gyermekünk van. A szülők nagy többsége közmunkából él. Óvodánk tagintézményként működik, és az idén nyáron kisebb felújításon esett át: kialakításra került a tornaszoba, ahol helyet adunk a délutáni meseovi és zeneovi, valamint Ölelj át programoknak. Ezek a programok mind-mind a szülő-gyermek bensőséges kapcsolatát ápolják. Egy pár alkalom után rájöttünk, hogy a szőnyeg és a kemény padló nem nyújt a gyermekeknek biztonságérzetet, jó lenne, ha az anya ölében ülve lehetnének a foglalkozások közben. Kipróbáltuk a gyermekszéket, ami roppant kényelmetlen volt a szülőknek. Egy db babzsákfotel van az óvodában, azt kipróbálva azt tapasztalták a szülők, hogy rendkívül kényelmes, szülőnek gyermekkel az ölében egyaránt. Sajnos a szűkös költségvetésünk már nem engedi meg, hogy a szülők számára megfelelő méretű babzsákokat vásároljunk. Ehhez kérem a segítségüket. Kérem Önöket, amennyiben módjuk és lehetőségük volna rá, támogassák intézményünket.Tisztelettel: Eperjesi Béláné tagintézményvezető”„Tegnap hozták el az angyalok az oviba az ajándékokat, köztük a babzsákot, amit kaptunk Önöktől. Hatalmas sikere van, már mindenki kipróbálta. Küldöm a megígért fotókat amint a gyerekek örvendenek. Nagyon szépen köszönjük még egyszer a segítő szándékukat. Áldott, békés, boldog ünnepeket kívánok Önöknek szeretettel kis óvodánk gyermekei és dolgozói nevében!”![Tomori Óvoda 03]()
![Tomori Óvoda 04]()
![Tomori Óvoda 05]()
![Tomori Óvoda 06]()
![Tomori Óvoda 09]()