Gyerekek beszélgetnek babzsákfotelekben ülve

Örülünk, ha sikerül örömet okozni

Webáruházunk vásárlói nagyrészt magánszemélyek. Fiatalok vesznek egy lazulós babzsákfotelt az albérletbe, ifjú házasok kényeztetik magukat egy kényelmes babzsákkal az új, közös lakásban, szülők vagy nagyszülők ajándékozzák meg egy-egy babzsákkal a gyerekeket, unokákat, mert szeretnének nekik örömet okozni, és még sorolhatnám. De rendszeresen megtalálnak bennünket cégek és intézmények is, hogy ülőpárnákat, babzsákfoteleket rendeljenek tőlünk a közösségi tereik színesítésére: mind szeretik kényelmesebbé tenni az odajárók életét. Ha belegondolunk, igazuk van. Egyértelműen jobb érzés a könyvtárban egy kuckós babzsákfotel ölében olvasgatni vagy tanulni, mint egy kényelmetlen széken ülve. Az egyetem aulájában is milyen jót tudnak beszélgetni a diákok néhány babzsákfotel kényelmében. Az ovisoknak a mindennapi foglalkozásokon mennyivel kényelmesebb ülőpárnákon körbe ülni az óvónénit, mint ha a földön ülnének. Tehát a kulcs a kényelem. A megrendelő célja – legyen az magán vagy intézményi - mindkét esetben ugyanaz: örömet okozni ezzel a kényelemmel. (és tegyük hozzá, hogy ez általában sikerül is, hiszen babzsákokkal ez könnyen megy… ?) Mi pedig – önző módon - szeretünk hallani róla, hogy az általunk szeretettel készített babzsákokkal végül sikerült-e elérni a kívánt eredményt. Ezért rendszeresen kérünk és kapunk is visszajelzést a vásárlóinktól, és nagyon büszkék vagyunk rájuk. Persze érthető módon elsősorban a magánszemélyektől kapunk visszajelzést, az intézményektől ritkábban. Éppen ezért esett különösen jól, amikor a Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium intézményvezető-helyettesétől kaptunk egy kedves visszajelzést emailben.


 

  • Könyvtárak,

  • Egyetemek,

  • Iskolák,

  • Óvodák,

  • Kollégiumok,


 

 


Íme a levél:


Tisztelt HEVERDE! Tisztelt Csajbók Zoltán!

Intézményünknek egy pályázat keretén belül sikerült babzsákokat rendelnie a Heverdétől.

A babzsákokat látássérült általános iskolás korú gyermekek használják.

Utólag is kiderült, hogy remek döntés volt jó minőségű babzsákokat rendelni, a kollégistáink amikor tehetik ebben ülnek. Fekszenek. A különböző testhelyzeteket variálva csodálattal nézem milyen rugalmas a gyermeki csontozat...

A fentiek illusztrálásához ígéretünkhöz híven küldök pár képet.

Úgy gondolom, hogy sikerült örömet szereznünk, ennél fontosabbat nem is tudok elképzelni!

A Heverde minden dolgozójának jó egészséget, sikeres és eredményes munkát kívánok!

A termékeiket csak ajánlani tudom ( és fogom) másoknak is!

 

Üdvözlettel: Szabó Béla László

intézményvezető-helyettes

babzsákfotelben pihenő gyerek 1babzsákfotelben pihenő gyerek 2

Beszélgető gyerekekFiatal lány babzsákban ülve